Már elérhető az idei Sziget Fesztivál programja napi bontásban, a debreceni Tankcsapdát azonban hiába keressük a fellépők között, Lukács Laciék idén sem lépnek fel Magyarország legnagyobb fesztiválján. Ez már a harmadik Sziget lesz a Tankok nélkül, legutóbb 2014-ben játszott az akkor 25 éves debreceni banda a Szigeten.
A Sziget csoport második legnagyobb fesztiválján, a Volton idén is fellépnek a Tankok
A Sziget nagyszínpadán idén egyetlen egy magyar zenekar, a Halott Pénz lép fel, a második legjelentősebb színpadon is csak két magyar együttes, a Quimby és a Punnany Massif szórakoztathatja a közönséget. A Tankcsapda egyébként a napokban lépett fel Budapesten, a Papp László Sportarénában, közel teltház, 11 ezer ember előtt. Az tehát egyértelmű, hogy az ország egyik (talán a) legsikeresebb rockbandája iránt van kereslet a fővárosban is, így adódhat a kérdés, miért nem lépnek fel a Szigeten, holott korábban elképzelhetetlen lett volna a fesztivál Lukácsék koncertje nélkül.
2014-ben léptek fel utoljára a Szigeten
Bakó Csaba, a Tankcsapda sajtósa a Dehir.hu megkeresésére elmondta, minden évben egyeztetnek a Sziget szervezőivel, nyitottság van mindkét fél részéről, az utóbbi években azonban nem tudtak megegyezni. A Tankcsapda érthetően ragaszkodik a nagyobb színpadhoz és ahhoz is, hogy egy olyan külföldi előadó előtt vagy után lépjenek fel, melynek zenéje nem „stílusidegen”. Ezt azonban az utóbbi három évben nem sikerült összehozni.
Bakó Csaba hozzátette, azt is megértik, hogy a Sziget már egy más fesztivál, mint régen volt, s egy nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát, látogatóinak jelentős része külföldi, így értelemszerűen külföldi zenekarok, világsztárok koncertjei alkotják a program gerincét.
Régen elképzelhetetlen lett volna a Sziget a Tankcsapda nélkül
„A Tankcsapda minden évben fellép legalább húsz fesztiválon, köztük a Sziget csoport több másik fesztiválján, így aki szeretné Lukácsékat megnézni egy fesztiválon, az megteheti. Miközben a Sziget már egy nemzetközi fesztivál lett, nagyon sok új fesztivál jött létre Magyarországon, melyen a magyar zenekaroké a főszerep, s ezeket a fesztiválokon mi is ott vagyunk” – hallhattuk Bakó Csabát.
Bakó Csaba kérdésünkre elmondta, mindig van bennük szándék, hogy látogatóként kimenjenek, de azon a héten nekik általában több koncertjük van.
Felvetésünkre, hogy a debreceni Campus Fesztivál is elérhet-e abba a stádiumba, amikor már nem lép fel ott a Tankcsapda, a Campus sajtófőnökeként is dolgozó Bakó Csaba úgy felelt, a Campus Fesztivál egy nagyon erős brand lett elsősorban Kelet-Magyarországon, de ahhoz, hogy egy nagy nemzetközi fesztivállá nője ki magát, nagyon jelentős tőkeinjekcióra lenne szükség. A Campuson így a fellépők nagy többsége magyar, mint ahogy főként magyarok, debreceniek alkotják a közönséget is.
Vető Viktória, a Sziget Iroda sajtófőnöke megkeresésünkre azt közölte, nagyon jó viszonyban vannak a Tankcsapdával, akik több szigetes fesztiválon is felléptek korábban, sőt a 25 éves jubileumi koncertjüket is élvezhette a fesztivál közönsége. A sajtófőnök azt mondja, akkor lesz újra Tankcsapda-koncert a fesztiválon, ha az esti fellépők között műfajilag a Csapdához hasonló előadó koncertezik. Hozzátette, a Sziget mára már egy nagy nemzetközi fesztivál lett, ennek megfelelően kell összeállítaniuk a nagyobb színpadok programjait, így értelemszerűen a külföldi fellépők kerültek többségbe.